
Magunkról
Rendelőnk tervezésekor szem előtt tartottuk, hogy a mai kor igényeinek, a gazdik növekvő elvárásainak megfelelő felszereltségű és esztétikájú környezetben tudjuk biztosítani a folyamatosan fejlődő szakmai munkát.


dr. Tóth Szabina
Klinikus Állatorvos
Egzotikus állat gyógyász Szakállatorvos
Az állatok iránti imádatom egészen kis koromban kezdődött, már kislányként kijelentettem, hogy állatorvos leszek. Mindig voltak cicáim, kutyáim, és persze egzotikus állataim. Amikor 2005-ben jelentkeztem az Állatorvos-tudományi Egyetemre, már tudtam, hogy nem csak kutyákat és macskákat szeretnék gyógyítani, hanem hüllőket, rágcsálókat és kisemlősöket is.
2010-ben szereztem meg az állatorvosi diplomát, 2018-ban sikeres államvizsgát tettem az Egzotikus állat gyógyász Szakállatorvos képzésen.
Diplomázás után egy nagy betegforgalmú kisállat klinikán dolgoztam négy évig, majd egy belvárosi rendelőben helyezkedtem el, ahonnan a saját praxis megvalósításakor jöttem el. Amikor Eszter doktornővel közösen elkezdtük megálmodni a rendelőt, fontos szempont volt az is, hogy az egzotikus állatok nálunk ugyanolyan magas szintű ellátásban részesüljenek, mint a kutya, macska betegeink.
Otthon egész kis "állatkertem" van már mentett állatkákból, szabadidőmben is sokat foglalkozom velük.


dr. Schweickhardt Eszter
Klinikus állatorvos
Kisállatgyógyász Szakállatorvos
Az állattartás nagy felelősséggel jár, ezt mindenki tudja, aki megszeret egy kisállatot együtt él vele, gondozza, táplálja. Kisgyerek korom óta állatok között nőttem fel, kutyáink, cicáink, később lovaink voltak. Gimnazistaként bepillanthattam imádott lovam gyógykezelésébe az Állatorvostudományi Egyetemen és ott ragadtam, a későbbiekben minden erőmmel arra koncentrálva, hogy állatorvossá váljak.
Az egyetemi tanulmányaimat 2000-ben fejeztem be, gyakornoki évemet a Magyar Lóverseny vállalatnál töltöttem. A későbbiekben kisállat gyógyászat felé fordult az érdeklődésem és a mai napig ez tölti ki mindennapjaimat.
Két gyermek boldog anyukája vagyok, általuk az ember változik, és ha lehet még nagyobb felelősségérzettel viszonyul a munkájához.
Vallom, hogy vannak hivatások, melyeket egy életen át lehet tanulni, mindig tartogatnak meglepetéseket, sok örömmel és néha sajnos bánattal járnak.
2018-ban az Állatorvostudományi Egyetem Kisállatgyógyász Szakállatorvos képzésén diplomáztam, nagy lelkesedéssel fejlesztve tudásomat. Érdeklődési területem a belgyógyászaton belül a bőrgyógyászat, mely a gazdik részéről is kitartást és türelmet igényel.


dr. Töltési Júlia
Klinikus Állatorvos
Egzotikus állat gyógyász Szakállatorvos
Már kisgyermekként határozott elképzelésem volt, mi leszek ha nagy leszek. Mivel vidéken nőttem fel, mindig is voltak otthon állataink, legyen szó kutya-macskáról vagy haszonállatról. Általános iskolás koromban döntöttem el, hogy én bizony állatorvos leszek. Ezen célok később is megmaradtak, így az általános iskola után a győri Révai Miklós Gimnázium falai között, majd a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen folytattam tanulmányaimat. Diplomámat 2018 februárjában vehettem át, majd rögtön ezt követően kezdtem el dolgozni a Tüskevár Állatorvosi Rendelőben.
Motivációm azóta is töretlen, hogy a legjobbat adjam az állatoknak, illetve lehetőségeim szerint segítsek rajtuk. Tudásomat leginkább a belgyógyászat, későbbiekben az ultrahang diagnosztika területén szeretném elmélyíteni, hogy minél szélesebb körben tudjak a kisállatok, valamint természetesen gazdijaik rendelkezésére állni.
Jelenleg otthon egy 3 éves rottweiler kutyusunk van, akivel igyekszem minél több időt tölteni, amikor csak tehetem. Szabadidőmet főként a barátaimmal töltöm, szívesen járunk koncertekre, kirándulni, mindemellett ha időm engedi táncedzésekre járok.
2020. évtől az Állatorvos-tudományi Egyetem postgraduális képzésének Egzotikus állat gyógyász Szakállatorvos hallgatója vagyok.


dr. Zsobrák Kitti
Klinikus Állatorvos
Szerencsésnek érzem magam, mivel a gyerekkorom óta jelen lévő állatszeretetemet kiegészíthetem a gyógyításukkal a hivatásomból kifolyólag.
Az állatorvosi diplomám megszerzése kiskoromban kitűzött cél volt, melyet 2023 februárjában vehettem át. Az egyetemi éveimet is tudatosan töltöttem el, az elméleti tananyag elsajátítása mellett a gyakorlati tudás megszerzésére és a tapasztalatgyűjtésre fordítottam energiáimat.
Az egyetemi évek alatt több rendelőben dolgoztam állatorvosi asszisztesként, köztük egzotikus szakrendelőkben is. Az egzotikus fajok is közel állnak a szívemhez, szakdolgozatomat a tengerimalacok körében kialakuló urolithiasis témájában írtam.
A mindennapi munka sokszínűsége, a kontroll alkalmával visszatérő gyógyult kis páciensek és az elégedett tulajdonosok teszik különlegessé a mi szakmánkat.
A rendelőn kívül töltött időmben több állatorvosi asszisztens képzésben is részt veszek oktatóként, illetve a családom, Krumpli nevű kutyusom és a barátaim körében töltöm a szabadidőmet.

Gouth Emília Klára
Asszisztens
56 éves koromban, belefáradva az addigi munkámba, úgy éreztem, ha nem változtatok, rossz irányt vesz az életem. Akkor még két kutyámmal aktívan agilityztem, és a sport révén érdekelni kezdett a kutyák fizioterápiája. Egy tanfolyam elvégzése után, nem éreztem tudásomat olyan elmélyültnek, hogy rövid szakmai gyakorlatommal önállóan kezdjek vállalkozásba, de mindenképp olyan munkát és csapatot szerettem volna találni, ahol állatok gyógyításával, gondozásával foglalkoznak.
A Tüskevár rendelővel először mint gazdi találkoztam és már akkor is az volt az érzésem, hogy jó lehet ebben légkörben dolgozni. Ezért, élve a kínálkozó alkalommal, reményekkel telve jelentkeztem ide asszisztensnek.
Külön öröm számomra, hogy egzotikus állatok gyógyításával is foglalkozunk és a vadmentő alapítvány munkájába is bekapcsolódhatok.

Ipsics Mercédesz
Asszisztens
Mióta az eszemet tudom kis kedvencek vesznek körül akikkel mindig is különleges kapcsolatom volt.
Ezért nem volt kérdés számomra, hogy állatokkal szeretnék foglalkozni a jövőben.
Mindig boldogságot érzek, amikor látom, hogy az állatok jobban vannak azáltal, hogy segíthetünk nekik. Az állatok iránti szeretetem és elkötelezettségem az, ami inspirál és motivál engem nap mint nap.
Nagyon hálás vagyok, hogy olyan munkát végezhetek, ami kielégíti a szenvedélyemet és lehetőséget ad arra, hogy segíthessek a páciensek gyógyulási folyamataiban.
Tanulmányaimat követően 2024- ben lehetőségem nyílt csatlakozni a Tüskevár szuper csapatához, ahol naponta különleges esetekkel ismerkedhetek meg
melyek által folyamatosan bővíthetem tudásomat.
